SZEG ARCHITECTS

2017. december 3., vasárnap

IZLAND, élet a jég hátán

A legizgalmasabb dolog az építészetben-építésben, amint az ember megzabolázza a természetet, élhető hajlékot hoz létre magának s így gyarapodik, alakul néppé, ezután egy hit, egy vallás, egy kultúra, egy létforma atyja, egyben szülöttje lesz. Részese a történelemnek, színe és ere törékeny világunknak, a Földnek.
                E folyamat és dráma számomra eddigi legmegélhetőbb színtere Izland. 


               Ez a majdnem az Északi sarkkörön fekvő Magyarországnál kissé nagyobb sziget, élő példa a genezisre. Ha Isten nem akarná, hogy az ember művelje, vigyázza a Földet, bizonyosan innen kergetné ki először fajunkat. Sok dolga nem akadna, egyszerűen csak kihűtené vulkánjait -(kb.140-et, melyeket az ember mára szinte uralma alá hajtott és turisztikai látványossággá tett)- így a Föld kihűlne s az embert hónapok alatt kilométernyi vastag jégtakaró választaná el a földanyától, mely most a hőt, az energiát egyszersmind az életet biztosítja itt.
                Az észak-amerikai és eurázsiai kőzetlemezek a tenger fölé magasodnak Izlandon, a mélyben húzódó láthatatlan lassú mozgásuk a felszínen látható fizikai-kémiai-biológiai formát ölt, s felfedi ki az úr. Felfedi a Föld szívének lüktetését, törékenységét, energiáit, melyet látva jobban megértjük miért is kell óvni, művelni e törékeny bolygót, amin élünk.



                A repülőgép hosszas óceáni „dűlőutas” zötykölődés után földet ér Keflavíkben, Reykjavíktól cirka 50km-re. Itt összeszedjük magunkat, apró csomagjainkat és keresünk valami szöges gumis 4x4 -es „tundrajáró” személygépkocsit, valamint megismerjük egymást a túratársakkal. Van, ki szinte jégcsákánnyal jött, s van, ki majdnem a sarki boltból egy kis magyar csíkos szatyorral. Ami mindenkiben közös: a felfedezés vágya, a kíváncsiság, az elszánás, a kitartás és „némi” csiszolódás után az összetartás, tehát nem a széthúzás (-ami azért jellemző nemzetünkre), ugyanis ez itt megfagyással és halállal járhat.






                Az egyedüllét itt az egyedül létet jelenti, tehát hogy nincs senki, nem lát és nem hall senki, nem segít senki legalább is télen. Nem köröz repülő, helikopter, nincs hegyi mentő szolgálat. Az ember megnyilvánulásaira ügyet sem vet itt a természet. 





                Végtelen kővé dermedt lávafolyam közepén egy összegyűrt, elsüllyedt több száz tonnás acélhíd „úszik”, amit 6-10 kilométernyi távolságból idesodort a magma dühe. 


                Kővé dermedt, földbe gyökeredzett, folyékony kőkeménység, mely visszaforog a Föld gyomrába, meglágyul, lüktet, majd ismét feltör, meghal, visszahull és újraéled, mozog, lélegzik. 

 




                 Az ember meg csak áll és néz, azaz itt az embert nézi a természet és a teremtő. Mi vagyunk a jövevények, nem mi vagyunk itthon, nem mi határozunk, és nem mi döntünk. Mi csak alázattal figyelhetünk, tanulhatunk, érzékelhetünk itt valamit, amit a nagyvárosok elrejtenek, eltitkolnak, vagy nem vesznek róla tudomást. 
  


             Itt az alapok látszanak, „házunk” alapja. Kb. 300 000-en élnek Izlandon, viking, skót, svéd, skandináv leszármazottak békében. Az embernek olyan érzése van, mintha egy hatalmas téli Alföldön barangolna kósza tanyákkal, ám a 80 - 130 km/h-s szél a sós fagyott hó, tengerszagú bazaltorgonák, a gőzölgő patakok, hasadékok vagy lagúnák, a soha nem látott jégképződmények egymásba épülő vagy egymást romboló struktúrája nem hasonlítanak semmilyen hazai természeti formára sem. 



                Már meg sem lepődsz egy hajóroncson, egy bálnakoponyán vagy egy repedezett mamutagyaron, meg azon sem, hogy valami kis „hirtelen nőtt” rozsdamentes emlékmű tövében valaha Reagan és Gorbacsov rázott kezet a világbékére. (Baj lett volna, ha ezen a vidéken sem kötnek békét.)





                A hajókon arasznyi jégpáncél. A fagyott „lélekvesztők” naponta kihajóznak, hogy szuper-hi-tech szonárjaikkal feltérképezzék a mélysötét ismeretlent. 










                Fent opálos fényű tajtékzó 9m - es hullámok. Lent pár szász méter mélyen bizarr átlátszó vagy talajszínű amorf lények, halak, melyek a hőből, a hő általi szerves létből, baktériumtenyészetből, planktonból szintest nélküli moszatokból, vulkanikus talajlakó lényekből táplálkoznak. 







                 Feljebb még mindig a hajó alatt 200-600 m mélyen a sötétben vagy félhomályban tőkehalak, menyhalak, farkashalak úsznak s vadásznak a fluoreszkáló cikázó táplálékra, krillre, vagy akár saját ivadékaikra is. Néha – néha kecses grönlandi-, hosszúszárnyú- vagy csukabálnák „repülnek” el a sós hideg tengerben. 




             Az óceán felett albatroszok, sirályok kémlelik a hullámzó hideg türkiz felszínt, amelyet esetenként áttörnek a bálnák elöl menekülő makréla csapatok…
                Eközben a magas parti bazalt szirteken lomhán tekint körbe az öreg világítótorony, éles „tekintete” 20 km-re is ellátszik a hideg téli sötétben. Lámpások a tengerről hazatérőknek. 




              Kisebb társaik is világítanak, az alacsonyabb fjordok, szorosok kapuinál, megóvják a halászt a hajótöréstől, mert a hófúvásban nem látszanak a 100m magas parti sziklák. Az egykor lakott földhöz simuló kőfalú földházakban 8-10 fős halászcsaládok is éltek. 





             Fa nemigen volt, ha igen, kellett hajóépítésre. Az uszadékfa is érték, bútor is készülhetett belőle. Sötét hideg szeles téli estéken várták a halászokat bálnaolaj lámpással a nők. A hálók és kötelek a parton és a hajókon törékennyé fagytak a metsző szélben, a kint felejtett fémeszközöket elcsiszolta a jeges szél, hazajutás a partról hegymászáshoz hasonló. Ha a vizes párás ruhát leveszed, megfagy, és nem tudod felvenni (gipszbe valószínűleg könnyebb belebújni.)
                Ma már luxusszálló is létezik. Lógathatjuk a lábunkat a meleg tengerszem termékeny iszap oldatában, s csak a luxuskrémek tapintása emlékeztet azokra a kenőcsökre, amiket egykor a halászok használtak kevésbé illatos kivitelben.






                Inni (alkoholt) tilos, legalább is napközben, munka közben.. Csak este nyit a „söntés”, ekkor aztán zuzmópálinka, sör, Tópas folyik a torkokon, melegíti a lelket, a levegőt és a kedélyeket. (Észrevehető a viking virtus, de hála Istennek a „harci” fejsze már otthon maradt). Közben a sziget alattad növekszik évente 4-6 cm-t, tehát a „telked” nagyobb lesz, a szomszédod messzebb kerül, de a házad kissé megbillen. Az istentisztelet kis deszkatemplomokban parázsként melegíti a templomhoz tartozó néhány „tanya” családjait. 








              Az ajtókat teljes erőből tartani kell a nyitásnál, nehogy elmarkolja a szél a tengerbe, vagy valahova a jégmező fölé. Soha nem találnád meg. De ez itt az Istenen múlik, így másnap, sőt egy hét múlva még mindig ugyanott van az elhagyott mobiltelefonod, sapkád vagy más. Senki sem talál rá és senki sem lopja el, ellenben visszaadja a természet.












               



 
  






               Halat hallal eszünk, no meg hallal, vagy birkát sajttal, de mindenkinek minden jól esik… Persze az üvegházakban jód halogén lámpák alatt geotermikus hőben nő a rózsa, rózsával a levéltetű, levéltetűvel a rovar, rovarral pedig a valamilyen apró keresztespókra emlékeztető sziklaszínű kerekhálós pók is. 8 szemével a belső természetesen mesterséges nyárból kifelé bandzsít a hóesésre. A rózsából lekvár lesz, ami egészen ehető. Paradicsom, vagy gyümölcs nem terem itt, jön a tengerről hajón távolról, talán épp Magyarországról.


Megközelíthető- megközelíthetetlen úti célok Izlandon, az Aranykörön (ami az egyetlen „átlagosan” járható út) többek között: Reykjadalur, a füstölgő völgy, Seljalandsfoss zuhatag, 




Vik városa, Dyrholaey sziklakapu, a fekete vulkáni Reynisdrangar sziklatűi, Myrdalsjokull Solheimajokull nevű gleccsernyelve 2000 éves kristálytiszta jégdarabokkal, a 62 m magas Skogafoss vízesés. Dübörgő vízesések, gleccserek, nyírfa erdők és hegycsúcsok ameddig ellátsz és még azon is túl. A világ harmadik legnagyobb a jégmezője a Vatnajokull. A Grjotagja-hasadék titkos hőforrásában este megmártózhatsz, majd vissza a jeges overálba, ami azért szárazzá melegszik egy idő után az autóban. Igyál kávésteát, hogy bírjad! 


És vegyél szegecses „jégszandit” a bakancsra! A rend kedvéért érdemes kora reggel felkelni a Snafellsnes felszigetet bejárásához. A fényképezőgépet felesleges félteni, úgy is belefagy a pára, vagy odavered a jéghez-kőhöz, lényeg, hogy a memóriakártya megússza egyben. Brajnarhofnben a hakarl-t, (vagyis rohasztott cápahúst) eszed ágába ne legyen megkóstolni!



Este meg valami ladikból eszkábált kádból 38 fokos geotermikus talajvízből usankában bámulhatod az északi tenger dühöngését… A sarkifény pedig nem az, ami a neten van, hanem vadászhatsz rá a végtelen hómezőkön, amint ívesen hullámzik visszaverődve a hóról. 



Próbálod a -8 fokban beállítani a fényképezőgépet, miközben az ugató egyszem „sarki” kutya miatt egy mozdonyszerű terepjáró focipálya reflektoraival zavarnak el 10km-es körzetből. Törésvonalak, repedések, kráterek, kénes, szulfidos gőzök gázok. A Geysir gejzír, amit sikerült az embernek a beledobált kővel elrontania s most próbálja ügyefogyottan meggyógyítani azt. 



Strokkur (magyarul Köpülő) gejzír, ami alattomosan kibabrál a fotósokkal, akár csak a parti hullámok, melyek simán combig elkapnak a jeges nyelvükkel, ha nem figyelsz. Utána, ha nem vitt magával, már csak a két napos száradás, meg a madárlátta kávézóban, vizes cuccban unatkozás segít. Hrunalaug, Izland egyik legeldugottabb kis hőforrása. A pompás környezetben fejlámpa fürdőnadrág kötelező! 
Reykjavík a „nagyváros”, viktoriánus, szecessziós vastag északi kőházaival, 





századfordulós deszkaházakkal és a modernizáció pikkelyes trapézlemezes alkotmányival, 










valamint a contemporary építészet 


üveg-jég északi MÜPÁ-jával, 



a 63 fős parlamenttel, 


a kívül zord, belül barátságos és világos Hallgrimskirkaja templommal,  ami épített gótikája ennek a jeges világnak. 




SunCraft hajószobor és környéke, majd Laugardalslaug fürdő. És ki kell próbálni egy halas éttermet a kikötőben, eléd tárul minden, amit a jegestenger mélye rejt itt!

Ha érdekel e jeges világ, keresd a Qalandar-t! www.qalandar.hu és Böröczky Csongor túravezetőt, akinek köszönjük e feledhetetlen élményt.











Fotók: Szilágyi-Kiss Hajnalka, Szilágyi Szabolcs, Tóth Barbara és Gáspár Nóra





2017.12.03.